Az észak-írországi PEACE PLUS program
Az uniós PEACE PLUS program célja a béke és megbékélés támogatása, valamint a társadalmi, gazdasági és regionális stabilitás és együttműködés előmozdítása Észak-Írországban és Írország határ menti régiójában.
Jogalap
A 2021–2027-ig tartó programozási időszakot felölelő ötödik PEACE program („PEACE PLUS”) jogalapja a 2021.június24-i (EU)2021/1059 és a 2021.június24-i (EU)2021/1060 rendelet.
áٳé
Észak-Írország 1989 óta részesül az EU pénzügyi támogatásában az Írországért Nemzetközi Alapnak az uniós regionális politika, illetve uniós hozzájárulások révén juttatott támogatások formájában.
1995-ben jóváhagyták az első PEACE programot (1995–1999). 1999-ben az Európai Tanács úgy döntött, hogy PEACEII néven 2004-ig folytatni kell a különprogramot. A programot ezt követően 2006-ig meghosszabbították. Ezt a két programot a 2007–2013-as programozási időszakra vonatkozó PEACEIII és a 2014–2020-as programozási időszakra vonatkozó PEACEIV program követte.
A 2016.június23-i népszavazáson a szavazók többsége (51,9%) az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépése mellett szavazott. Az Egyesült Királyság 2020.január31-én kilépett az EU-ból. Észak-Írország jelentős uniós pénzügyi támogatásban részesült, és az Egyesült Királyság kilépése miatt hosszú távon aggodalmak merültek fel számos észak-írországi ágazattal, valamint a békefolyamattal és a 2020 utáni, határon átnyúló együttműködéssel kapcsolatban (Észak-Írország az Egyesült Királyság egyetlen régiója, amelyet szárazföldi határ választ el egy másik tagállamtól, vagyis most az Unió egyik külső határa az Ír-szigeten van).
A PEACEIV és az INTERREGV-A programok különös figyelmet kaptak az Egyesült Királyság kilépésének feltételeiről folytatott tárgyalások során. Az Egyesült Királyság és az EU között létrejött, kilépésről rendelkező megállapodásba belefoglalták azt a kötelezettségvállalást, hogy a programok 2023-as lezárásáig biztosítják azok folytatását. Ezzel összefüggésben 2019.március25-én elfogadták az (EU)2019/491 európai parlamenti és tanácsi rendeletet azzal a céllal, hogy lehetővé tegyék a PEACEIV (Írország–Egyesült Királyság) és az Egyesült Királyság–Írország (Írország–Észak-Írország–Skócia) területi együttműködési programok folytatását.
Célok és prioritások
A PEACE PLUS program egy új, határokon átnyúló uniós program, amelynek célja a béke, a megbékélés és a határokon átnyúló együttműködés megerősítése Írország és Észak-Írország között. A program a korábbi INTERREG és PEACE finanszírozási ágakat ötvözi egy új, a 2021–2027-es programozási időszakra vonatkozó programban.
A PEACE PLUS program hat kulcsfontosságú tematikus területre összpontosít:
- békés és virágzó közösségek építése,
- társadalmi-gazdasági megújulás és átalakulás megvalósítása,
- a fiatalok szerepvállalásának növelése és a fiatalokba való befektetés,
- egészséges és befogadó közösségek,
- fenntartható és jobban összekapcsolt jövő támogatása,
- partnerség és együttműködés kiépítése és integrálása.
Az egyes tematikus területeken belül több olyan beruházási terület van, amely még konkrétabb célokra összpontosít, vagy konkrét szervezetekre, például helyi hatóságokra vagy közösségi csoportokra irányul. Összesen 22 beruházási terület van.
ԲԲídzá
1995 és 2020 között négy PEACE program volt, melyek 1,6milliárd euró összegű pénzügyi hozzájárulásban részesültek. Míg a PEACEI (1995–1999) és a PEACEII (2000–2006) az összes strukturális alapból részesült, a PEACEIII és a PEACEIV (2007–2013 és 2014–2020) programot kizárólag az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) finanszírozta.
A 2021–2027-es időszakban az EU 235millióeuróval finanszírozza a PEACE PLUS programot az ERFA európai területi együttműködési alapjából. Az Egyesült Királyság pénzügyi hozzájárulásával és az Írországból és Észak-Írországból származó további nemzeti társfinanszírozással együtt a PEACE PLUS program összesen 1,1milliárdEUR összegű beruházást fog biztosítani.
áԲíá
A negyedik PEACE PLUS program támogatására jogosult terület Észak-Írország és Írország határ menti régiói voltak (ez utóbbihoz tartozó megyék: Louth, Monaghan, Cavan, Leitrim, Sligo és Donegal).
A PEACE PLUS integrált irányítású, és az Egyesült Királyság hozzájárulása külső címzett bevételként épül be a programba. A PEACE PLUS program irányító hatósága a különleges uniós programok irányításáért felelős szerv. A szerv egyike a belfasti megállapodás alapján létrehozott hat, határokon átnyúló szervnek.
峾éԲ
A PEACE programok lehetőséget biztosítanak a részvételre és a párbeszédre, valamint arra, hogy közelebb hozzák a polgárokhoz a közösségfejlesztéssel kapcsolatos döntéshozatalt és felelősségi köröket (alulról építkező megközelítést alkalmazva). A programok projektek széles körét finanszírozták, köztük áldozatokat és túlélőket, fiatalokat, kis- és középvállalkozásokat támogató programokat, infrastrukturális és városrehabilitációs projekteket, valamint bevándorlókat támogató és a társadalom egészének etnikai sokszínűségét ünneplő projekteket.
Fontos kiemelni, hogy ezeket a programokat mára már a béketeremtési politika példáiként tartják számon, amelyeket Európa-szerte és más régiókban is meg kell osztani.
Az Európai Parlament szerepe
A Parlament mindig is támogatta a PEACE programoknak nyújtott uniós pénzügyi hozzájárulásokat. Az Egyesült Királyságban tartott népszavazás eredményét követően a Parlament az Egyesült Királysággal folytatott tárgyalásokról szóló, 2017.április5-i állásfoglalásában aggodalmának adott hangot az Egyesült Királyság EU-ból való kilépésének következményei miatt, és kiemelte, hogy meg kell őrizni a békét Észak-Írországban és Írországban.
Az uniós kohéziós politika Észak-Írországra gyakorolt hatásáról szóló, 2018.szeptember11-i állásfoglalásában a Parlament tudomásul vette a PEACE program és az Interreg programok folytatására irányuló bizottsági javaslatot, valamint az Egyesült Királyságnak a kohéziós politika jövőjéről szóló, 2018.áprilisi állásfoglalását, amelyben az Egyesült Királyság kijelentette, hogy Észak-Írország kormánya, az ír kormány és az EU részvételével kész megvizsgálni a PEACEIV potenciális utódprogramjára vonatkozó lehetőségeket. A Parlament úgy vélte, hogy folytatódnia kell a területi együttműködéshez nyújtott uniós támogatásnak, különösen a határon átnyúló és a közösségek közötti projektek esetében, tekintettel a különleges uniós kohéziós programok, vagyis a PEACE és az Interreg programok eredményeire Észak-Írországban, amelyek különösen fontosak a régió stabilitása szempontjából.
A Parlament a kohéziós csomaggal kapcsolatban betöltött társjogalkotói szerepében (a közös rendelkezésekről szóló rendelet és az Európai Regionális Fejlesztési Alap által az európai területi együttműködési célkitűzésnek nyújtott támogatásra vonatkozó egyedi rendelkezésekről szóló rendelet vonatkozásában) határozottan támogatta a PEACE programok továbbvitelét a 2021–2027-ig tartó időszakra.
Kelly Schwarz