áٳé 
 

Az alapvető jogokat fenyegető veszélyek Magyarországon 

A Parlament, a Tanács és a Bizottság megvitatja a gyülekezési jog magyarországi korlátozását és a Budapest Pride felvonulás bejelentett betiltását.

Az Európai Parlament szerdán értékelni fogja az alapvető jogok helyzetét Magyarországon, miután a kormánypárti többség 2025 márciusában megváltoztatta a nyilvános gyülekezésekről szóló törvényt, lehetővé téve a hatóságok számára, hogy az LMBTIQ+ közösséget támogató gyűléseket a gyermekvédelmi törvény megsértésének minősítsék, és ennek következtében betiltsák a Budapest Pride-ot. A képviselők várhatóan azzal fognak érvelni, hogy a gyülekezési-, és véleménynyilvánítási jog ilyen korlátozása közvetlenül sérti az ڴDz , illetve az

1997-ben Budapest volt az első főváros a poszt-kommunista térségben, ahol Pride-felvonulást tartottak, ami mérföldkő volt az egyenlőség és a szabadság szempontjából. Magyarország kormánya azonban évek óta tesz lépéseket az intézmények, a jogállamiság és a szólásszabadság leépítésére, olyannyira, hogy a Parlament már nem tekintheti az országot teljes értékű demokráciának. A képviselők 2024 januárjában ismét felszólították a Tanácsot, hogy ne blokkolja az eljárást, amely arra irányul, hogy megállapítsa, megsértette-e Magyarország „súlyos és tartós" mértékben az uniós értékeket. 

áá: A Tanács és a Bizottság nyilatkozatai, állásfoglalás nélkül

Vita: április 1., kedd