Ϸվ

Európai Parlament: a nemzeti parlamentekkel fenntartott kapcsolatok

Az európai integráció előrehaladása következtében a nemzeti parlamentek szerepe megváltozott. Az európai jogalkotás valamennyi szinten történő hatékony demokratikus ellenőrzésének megteremtése érdekében különböző eszközöket hoztak létre az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek közötti együttműködés elősegítésére. Ezt a tendenciát a Lisszaboni Szerződés által bevezetett rendelkezések is megerősítették.

Jogalap

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUSZ) 12.cikke, a nemzeti parlamenteknek az Európai Unióban betöltött szerepéről szóló, 1.számú jegyzőkönyve és a szubszidiaritás és az arányosság elvének alkalmazásáról szóló, 2.számú jegyzőkönyve.

é쾱űé

A. Az együttműködés indokoltsága

Az európai integrációs folyamatnak része a korábban a nemzeti kormányok által gyakorolt egyes hatáskörök átruházása döntéshozatali jogkörrel rendelkező közös intézményekre, aminek eredményeképpen csökkent a nemzeti parlamentek jogalkotó, költségvetési és ellenőrző hatóságként betöltött szerepe. Bár a hatáskörök nemzeti szintről európai uniós szintre történő emelése számos esetben a Tanács javára történt, az Európai Parlament fokozatosan teljes körű parlamenti szerepet szerzett:

  • a nemzeti parlamentek kialakították azt a véleményt, hogy a kormányaik európai tevékenységei felett gyakorolt fokozottabb ellenőrzés, illetve a Parlamenttel való szorosabb kapcsolat lehet az uniós politikai döntéshozatal feletti befolyásuk növelésének módja, és egyúttal ezek biztosíthatják, hogy az EU demokratikus elvekre épüljön;
  • a Parlament a maga részéről általában úgy vélekedik, hogy a nemzeti parlamentekkel kiépített elmélyült kapcsolatok révén megerősítheti legitimitását, az Uniót pedig közelebb viheti a polgárokhoz.

B. Az együttműködés területén bekövetkezett változások

Az európai integráció előrehaladtával a nemzeti parlamentek szerepe tovább gyengült: az EU hatalma megerősödött, és hatáskörei kiszélesedtek, valamint a Tanácsban a többségi szavazás terjedt el, és a Parlament jogalkotási hatáskörei is növekedtek.

1979-ig az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek szerves kapcsolatban voltak, mivel az európai parlamenti képviselőket a nemzeti parlamentek saját tagjaik közül nevezték ki. A Parlament közvetlen megválasztása azonban megszakította ezeket a kapcsolatokat, és ezek körülbelül tíz éven át egyáltalán nem is léteztek. Ezek helyreállításának szükségessége 1989 után vált nyilvánvalóvá, amikor kapcsolatfelvételre került sor, és megkísérelték az eredeti szerves kapcsolatot helyreállítani. Ebben a Maastrichti Szerződés segített, amely erre vonatkozólag két, az alábbiakról rendelkező „nyilatkozatot” tartalmazott (13.és 14.nyilatkozat):

  • a nemzeti parlamentek által az Európai Unió tevékenységeiben játszott szerep tiszteletben tartása (a kormányoknak „kellő időben” tájékoztatniuk kell parlamentjeiket az uniós jogalkotási javaslatokról, és szükség esetén közös konferenciákat kell tartani);
  • az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek közötti együttműködés kialakítása a kapcsolatok megerősítése, az információcsere, a közös ülések rendszeresítése és kölcsönös könnyítések biztosítása révén.

A nemzeti parlamentek az alkotmányos reformok, a kormányzati vállalások vagy saját működési módszereik módosítása révén, illetve bizonyos tagállamok esetében nemzeti alkotmányos jogszabályaik alkotmánybíróság általi értelmezésének eredményeként emellett ellenőrzési lehetőséget kaptak kormányaik európai tevékenységeit illetően. Uniós ügyekre szakosodott bizottságaik a Parlamenttel együttműködve jelentős szerepet játszottak ebben a fejlődésben.

A nemzeti parlamentek szerepéről szóló, az Amszterdami Szerződéshez csatolt jegyzőkönyv ösztönözte a nemzeti parlamenteknek az EU tevékenységeibe való nagyobb fokú bevonását, és előírta, hogy a konzultációs dokumentumokat és javaslatokat azonnal továbbítsák annak érdekében, hogy a nemzeti parlamentek megvizsgálhassák ezeket, mielőtt a Tanács határoz. A nemzeti parlamentek fontos szerepet játszottak az Európa jövőjével foglalkozó konvent vitáin is (1.1.4.), ahol a 11 munkacsoport egyikének központi témájául is szolgáltak. Az Európai Bizottság 2006májusában beleegyezett abba, hogy minden új javaslatot és konzultációs dokumentumot továbbítson a nemzeti parlamenteknek. Ez a „politikai párbeszéd” a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével jogi kötelezettséggé vált a Bizottság számára. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) azt is garantálja, hogy a nemzeti parlamentek átfogóbb tájékoztatást kapjanak az uniós intézményektől, ez utóbbiaknak ugyanis továbbítaniuk kell a jogalkotási aktusok tervezetét, valamint az Unióhoz való csatlakozásra irányuló kérelmeket. A Lisszaboni Szerződés tovább erősítette a nemzeti parlamentek szerepét azáltal, hogy bevonja őket a szerződések felülvizsgálatára irányuló eljárásokba, valamint a szabadság, a biztonság és a jogérvényesülés területén meglévő uniós politikák végrehajtásának értékelési mechanizmusaiba. A szerződés nemzeti parlamenteknek az EU-ban betöltött szerepéről szóló jegyzőkönyvvel összhangban a nemzeti parlamentek és a Parlament közötti parlamentközi együttműködést is hivatalossá tette.

A Lisszaboni Szerződés jelentősen megerősítette a nemzeti parlamenteknek az uniós jogalkotási folyamatokban való szerepét azáltal, hogy korai előrejelző mechanizmust vezetett be, vagyis egy olyan rendszert, melynek révén a nemzeti parlamentek őrködhetnek az új jogalkotási javaslatokban a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartása felett (a nemzeti parlamenteknek az Európai Unióban betöltött szerepéről szóló, 1.számú jegyzőkönyv, valamint a szubszidiaritás és az arányosság elveinek alkalmazásáról szóló, 2.számú jegyzőkönyv). Egy jogalkotási javaslat előterjesztésének időpontjától számított nyolc héten belül a nemzeti parlamentek indokolással ellátott véleményt nyújthatnak be az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság elnökének, kifejtve, hogy véleményük szerint a kérdéses tervezet miért nem felel meg a szubszidiaritás elvének. Lehetővé vált, hogy a nemzeti parlamentek többsége megvétózza a jogalkotási javaslatokat. A végső döntés joga azonban a jogalkotási hatóságé (az Európai Parlamenté és a Tanácsé) (1.2.2.). Ezt a mechanizmust a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése óta háromszor alkalmazták: 2012májusában, [1] kapcsán („MontiII.” rendelet), 2013októberében, [2] tekintetében, és 2016májusában, [3] kapcsán. A nemzeti parlamentek aggályokat vethetnek fel a szubszidiaritással kapcsolatban, és a szükséges küszöbértékek elérésekor sárga és narancssárga lapos eljárásokat indíthatnak. A szubszidiaritási vizsgálat a nemzeti parlamentek kizárólagos hatáskörébe tartozik. A regionális parlamentek szerepe ebben az eljárásban a 2.jegyzőkönyv 6.cikkében található, amely a következőképpen szól:„A nemzeti parlamentekre, illetve nemzeti parlamenti kamarákra tartozik, hogy– adott esetben– a jogalkotói hatáskörökkel rendelkező regionális parlamentekkel egyeztessenek.” Ezért a regionális parlamentektől kapott közvetlen beadványok a szerződések értelmében nem tekintendők a nemzeti parlamentek szubszidiaritással kapcsolatos beadványainak. Véleményüket a nemzeti parlamenten keresztül kell közvetíteni. Ha azonban az Európai Parlament beadványt kap egy regionális parlamenttől, azt tájékoztatás céljából továbbítják az illetékes szolgálatoknak– beleértve a tartalomért felelős bizottságot is–, a Regionális Fejlesztési Bizottságnak mint a regionális hatóságokkal fenntartott kapcsolatokért felelős bizottságnak, valamint a kutatási és dokumentációs szolgálatoknak. A szerződés ezenkívül tartalmaz a nemzeti parlamentek uniós intézményi struktúrában betöltött szerepét pontosító új cikkeket is (az EUSZ 10.és 12.cikke).

Az uniós államadósság-válság 2010.márciusi kirobbanása óta az euróövezethez tartozó nemzeti parlamenteknek a mentőcsomagok ratifikálásában és módosításában játszott szerepe rávilágított arra, hogy szoros együttműködésre és folyamatos információcserére van szükség köztük és az Európai Parlament között. A gazdasági és monetáris unió stabilitásáról, koordinációjáról és kormányzásáról szóló, 2013januárjában hatályba lépett szerződés 13.cikke a nemzeti parlamentek és az Európai Parlament közötti külön együttműködésről rendelkezik a gazdasági és pénzügyi irányítás feletti parlamenti felügyelet gyakorlásával kapcsolatban.

Eredmények: az együttműködés formái

A. Az Európai Unió parlamenti közgyűléseinek elnöki konferenciája

A konferenciákat 1981-ben vezették be az 1963.és az 1973.évi üléseket követően. A nemzeti parlamentek elnökei és az Európai Parlament elnökének részvételével zajló konferenciákat kezdetben kétévente tartották. Ezeket a főtitkárok ülésein készítették elő, és a nemzeti parlamentek és az Európai Parlament közötti együttműködés konkrét kérdéseit vitatták meg. Az utóbbi néhány évben az elnökök évente találkoztak. Az Európai Parlament 1995 óta szoros kapcsolatokat tart fenn a társult és a csatlakozó országok parlamentjeivel. E rendszeres találkozókon a Parlament elnöke és e parlamentek elnökei a csatlakozási stratégiákat és egyéb aktuális kérdéseket vitatnak meg.

B. Az Európai Parlamenti Kutatási és Dokumentációs Központ

Az 1977.évi bécsi „nagy konferencia” hozta létre az Európai Parlamenti Kutatási és Dokumentációs Központot (ECPRD), amely olyan dokumentációs és kutatószolgálatok hálózata, amelyek szorosan együttműködnek az információhoz való hozzáférés megkönnyítése (ideértve a nemzeti és európai adatbázisokat is) és a párhuzamos munkavégzés elkerülése céljából a kutatás koordinálása érdekében. Központosítja és közzéteszi a kutatást, és weboldalt működtet a jobb információcsere érdekében. Címtára segítségével könnyebb a kapcsolatfelvétel a nemzeti parlamentek kutatási osztályai között. A központot az Európai Parlament és az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése közösen igazgatja. Tagjai közé tartoznak az uniós tagállamok parlamentjei és az Európa Tanács tagországainak országgyűlései, szolgáltatásait pedig igénybe vehetik továbbá az Európa Tanács Közgyűlésében megfigyelői státusszal rendelkező országok is.

C. A Közösség parlamentjeinek konferenciája

Ez az elképzelés Rómában, 1990-ben öltött gyakorlati formát „európai konferencia” néven. Témája „a Közösség jövője, a gazdasági és monetáris, valamint politikai unióra vonatkozó javaslatoknak a Közösségre és a tagállamokra gyakorolt következményei, továbbá konkrétabban a nemzeti parlamentek és az Európai Parlament szerepe” volt, 258-an vettek rajta részt, ebből 173 fő a nemzeti parlamentekből, 85 fő pedig az Európai Parlamentből érkezett. Azóta további hasonló eseményre nem került sor.

D. Az Európai Unió parlamentjein belüli, európai ügyekkel foglalkozó parlamenti bizottságok konferenciája (COSAC)

Ez a konferencia, melynek összehívását eredetileg a francia nemzetgyűlés elnöke kezdeményezte, 1989óta hathavonta ülésezik a nemzeti parlamentek uniós ügyekkel foglalkozó bizottságai és európai parlamenti képviselők részvételével. A találkozókon minden parlament részéről hat képviselő vesz részt. A konferenciát az EU soros elnökségét ellátó ország parlamentje hívja össze, az Európai Parlament és az elnökségi trojka parlamentjei készítik elő, és minden alkalommal az európai integrációval kapcsolatos főbb témákat tárgyalja. A COSAC nem döntéshozatali, hanem inkább konzultációs és koordinációs szerv, amely konszenzus útján határoz. A nemzeti parlamenteknek az Európai Unióban betöltött szerepéről szóló jegyzőkönyv kifejezetten kimondja, hogy a COSAC bármilyen észrevételt megfogalmazhat, amelyet az uniós intézmények figyelmére érdemesnek tart. A COSAC észrevételei azonban semmilyen módon sem kötelezik a nemzeti parlamenteket, illetve nem határozzák meg álláspontjukat.

A COSAC ülésein a nemzeti parlamentek azon küldöttségei vesznek részt, amelyek európai ügyekkel kapcsolatos érdekcsoportokat alkotnak, lehetővé téve a nemzeti parlamentek képviselői számára, hogy kapcsolatba lépjenek az uniós intézmények képviselőivel. Például a COSAC 2024márciusában Brüsszelben tartott ülése, amelynek házigazdája a Tanács belga elnöksége volt, a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos politikával, a stratégiai autonómiával, valamint a jogállamiság és a demokrácia EU-n belüli helyzetével foglalkozó paneleket foglalt magában. Ez utóbbi keretében eszmecserére került sor a képviselők és az Európai Unió Bíróságának elnöke, Koen Lenaerts között, aki hangsúlyozta a szabad választások, a sajtószabadság és a tagállamok közötti szolidaritás védelmének különleges felelősségét.

E. Közös parlamenti ülések

Az európai konvent tapasztalatait követően az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek képviselői úgy vélték, hogy egyes konkrét témák kezelésére hasznos lenne egy állandó politikai együttműködési eszköz létrehozása. Ennek megfelelően 2005-től kezdve az európai és a nemzeti parlamenti képviselők közös parlamenti ülések keretében találkozókat tartanak, amelyeken megvitatják az uniós döntéshozatal során felmerülő, a parlamenteket érintő kérdéseket, valamint az uniós intézmények megerősítését.

F. Az együttműködés egyéb formái

A Parlament legtöbb állandó bizottsága konzultációt folytat a hasonló nemzeti szervekkel két- vagy többoldalú ülések, illetve az elnökök és az előadók látogatásai során.

Az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek hasonló képviselőcsoportjai közötti kapcsolatok az érintett országtól és a politikai párttól függően eltérő módon fejlődtek.

Az igazgatási együttműködés továbbfejlesztése a Parlamentben gyakornoki lehetőségek, továbbá tisztviselőcsere formájában történik. A nemzeti parlamentek legtöbb képviselője ugyanabban a parlamenti épületben rendelkezik irodával, ahol a Nemzeti Parlamentekkel Folytatott Kapcsolattartás Igazgatósága is. A parlamenti munkáról szóló kölcsönös információcsere egyre fontosabb, különösen a jogalkotás terén. Ez az információcsere modern informatikai alkalmazások, például az internetes alapú IPEX adatforgalmi és kommunikációs hálózat, segítségével zajlik.

Az Európai Parlament szerepe

2018.április19-én a Parlament [4], amelyben rámutat, hogy a nemzeti parlamentek javuló tendenciát mutatnak, és aktívan hozzájárulnak az Európai Unió megfelelő alkotmányos működéséhez, több pluralizmust és demokratikus legitimitást biztosítva ezzel. Az állásfoglalás azt is elismeri, hogy a nemzeti kormányoknak a nemzeti parlamentekkel szembeni elszámoltathatósága „az Európai Unión belüli nemzeti parlamenti kamarák szerepének sarokköve”. Miközben emlékeztet rá, hogy a korai előrejelző rendszert ritkán használták a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése óta, a Parlament úgy véli, hogy azt a jelenlegi alkotmányos kereteken belül meg lehetne reformálni. E tekintetben felhívja a Bizottságot, hogy a korai előrejelző rendszeren belül határozzon meg „technikai értesítési időszakot” annak érdekében, hogy a jogalkotási aktusok tervezetének a nemzeti parlamenti kamarák általi technikai kézhezvételi dátuma és a nyolchetes időszak kezdő dátuma között további időt biztosítson. A Parlament emellett támogatja azt a lehetőséget, hogy a nemzeti parlamentek konstruktív javaslatokat nyújtsanak be a Bizottságnak annak érdekében, hogy pozitívan befolyásolják az európai vitát és a Bizottság kezdeményezési jogkörét. Az állásfoglalás végezetül számos javaslatot fogalmaz meg, melyek célja az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek közötti együttműködés meglévő eszközeinek megerősítése.

A Parlament 2024.január17-én új állásfoglalást fogadott el a szerződés nemzeti parlamentekre vonatkozó rendelkezéseinek végrehajtásáról[5]. Ebben a Parlament kérte a tagállamokat, hogy biztosítsanak elegendő forrást nemzeti parlamentjük számára annak érdekében, hogy betölthessék az ellenőrzésben álló alkotmányos szerepüket, és javasolta, hogy vonják be regionális parlamentjeiket az EWM működésébe. A Parlament kérte továbbá a nemzeti parlamentek számára az indokolt vélemény kiadására meghatározott jelenlegi nyolchetes határidő meghosszabbítását, mivel az jellegénél fogva korlátozza a szubszidiaritás elvének való megfelelés időben történő ellenőrzését. Javasolta továbbá, hogy hozzanak létre egy ún. „zöld lapos” rendszert, amelynek keretében a nemzeti parlamentek legalább egyharmada előterjeszthet javaslatokat az európai vita „pozitív befolyásolása” érdekében.

Az EP Nemzeti Parlamentekkel Folytatott Kapcsolattartás Igazgatósága minden évben éves jelentést tesz közzé az Európai Parlament és az uniós nemzeti parlamentek közötti kapcsolatokról. A jelentés áttekintést nyújt a nemzeti parlamentekkel folytatott parlamentközi együttműködés valamennyi tevékenységéről és fejleményéről, amelyben a 27 tagállam 39 nemzeti parlamentje és kamarája, valamint az Európai Parlament vesz részt. A 2022.évi éves jelentés szerint az abban az évben tartott parlamentközi üléseken megvitatott főbb témák a következők voltak: az EU biztonsága és külső tevékenysége az ukrajnai háborúra válaszul, a Covid19-világjárványt követő helyreállítás, a jogállamiság helyzete a tagállamokban, a NextGenerationEU és a gazdasági helyreállítási tervek, valamint az Európa jövőjéről szóló konferencia eredményei.

[1]COM(2012)0130.
[2].
[3].
[4]Az Európai Parlament 2018.április19-i állásfoglalása a szerződés nemzeti parlamentekre vonatkozó rendelkezéseinek végrehajtásáról (HLC390., 2019.11.18., 121.o.).
[5]Az Európai Parlament 2024.január17-i állásfoglalása a szerződés nemzeti parlamentekre vonatkozó rendelkezéseinek végrehajtásáról (Elfogadott szövegek, ).

Eeva Pavy / Alexandru-George Moș