Az Európai Unió Tanácsa
A Tanács az az intézmény, amely a Parlamenttel együtt rendeletek és irányelvek formájában elfogadja az uniós jogszabályokat, valamint előkészíti a határozatokat és a nem kötelező erejű ajánlásokat. Határozatait saját hatáskörében a jóváhagyását igénylő jogi aktus jogalapjának megfelelően egyszerű többséggel, minősített többséggel vagy egyhangúlag hozza meg.
Jogalap
Az Európai Unió egyedülálló intézményi keretében a Tanács az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 16.cikke és az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 237–243.cikke értelmében rá ruházott hatásköröket gyakorolja.
Szerep
A. Dzáǰ
A Bizottság által benyújtott javaslatok alapján a Tanács az EUMSZ 294.cikkével összhangban (rendes jogalkotási eljárás) a Parlamenttel közösen vagy a Parlamenttel folytatott konzultációt követően uniós rendeletek és irányelvek formájában jogszabályokat fogad el (1.2.3.). A Tanács emellett egyedi határozatokat és nem kötelező erejű ajánlásokat is elfogad (az EUMSZ 288.cikke), továbbá állásfoglalásokat ad ki. A Tanács és a Parlament határozza meg a Bizottságra ruházott vagy a Tanács számára fenntartott végrehajtási hatáskörök gyakorlására vonatkozó általános szabályokat ().
B. öٲéé
A Tanács a költségvetési hatóság egyik ága (a másik a Parlament). Együtt fogadják el az Európai Unió költségvetését (1.2.5.). Ezenkívül a Tanács különleges jogalkotási eljárás keretében, egyhangúlag eljárva fogadja el az uniós saját források rendszerére és a többéves pénzügyi keretre vonatkozó rendelkezéseket megállapító határozatokat (az EUMSZ 311.é 312.cikke). Ez utóbbi esetben a Parlamentnek a képviselők többsége által elfogadott egyetértését kell adnia. A (2021–2027-es időszakra szóló) legutóbbi többéves pénzügyi keretet 2020novemberében fogadta el a Parlament. Az Európai Tanács és az Európai Unió Tanácsa közösen szerepelnek az európai uniós költségvetés II. szakaszában (a 46.cikkének b)pontja), annak ellenére, hogy két külön intézményről van szó.
C. Egyéb hatáskörök
1. Nemzetközi megállapodások
A Tanács köti meg az Európai Unió nemzetközi megállapodásait, amelyekről a Bizottság tárgyal, és amelyekhez a legtöbb esetben a Parlament egyetértése is szükséges ().
2. Ա𱹱é
A Tanács (a Nizzai Szerződés óta) minősített többséggel eljárva nevezi ki a Számvevőszék, az Európai Ҳ岹ái és Szociális Bizottság, valamint a Régiók Európai Bizottsága tagjait.
3. Ҳ岹ápolitika
A Tanács koordinálja a tagállamok gazdaságpolitikáit (az EUMSZ 121.cikke), és az Európai Központi Bank hatásköreinek sérelme nélkül politikai döntéseket hoz monetáris ügyekben.
Az eurocsoport tagjaira külön szabályok vonatkoznak: az EUMSZ 137.cikke kimondja, hogy „[a]z azon tagállamok minisztereinek találkozóira vonatkozó szabályokat, amelyek pénzneme az euro, az eurocsoportról szóló jegyzőkönyv állapítja meg”. Az EUMSZ 14.jegyzőkönyvének 1.cikke a következőképp rendelkezik: „Azon tagállamok miniszterei, amelyek pénzneme az euro, egymás között informálisan üléseznek. Ezekre az ülésekre szükség esetén, azzal a céllal kerül sor, hogy megvitassák az általuk a közös valutával összefüggésben közösen viselt különleges felelősséggel kapcsolatos kérdéseket. A Bizottság részt vesz az üléseken. Az Európai Központi Bankot meg kell hívni ezekre az ülésekre, amelyeket a Bizottság képviselői, és azon tagállamok pénzügyekért felelős minisztereinek képviselői készítenek elő, amelyek pénzneme az euro.” A jegyzőkönyv 2.cikke szerint „[a]zon tagállamok miniszterei, amelyek pénzneme az euro, e tagállamok többségével két és fél évre elnököt választanak”. Az eurócsoport pénzügyminiszterei általában a Ҳ岹ái és Pénzügyi Tanács ülésének előestéjén ülnek össze.
A Tanács az európai szemeszter keretében bizonyos gazdaságirányítási szerepeket is betölt. A ciklus elején, ősszel, az éves növekedési jelentés alapján megvizsgálja az euróövezetre vonatkozó konkrét ajánlásokat, majd ezt követően júniusban és júliusban elfogadja az országspecifikus ajánlásokat, miután azokat az Európai Tanács jóváhagyta.
Az EUMSZ 136.cikkét a 2011/199/EU európai tanácsi határozat módosította, majd az összes tagállam általi ratifikációját követően 2013.május1-jén lépett hatályba. Ez a jogszabály képezi az olyan stabilitási mechanizmusok jogalapját, mint amilyen az Európai Stabilitási Mechanizmus (2.6.8.).
4. Kül- és biztonságpolitika (5.1.1.) és (5.1.2.)
A Lisszaboni Szerződés jogi személyiséggel ruházta fel az Európai Közösséget felváltó Európai Uniót. Az új szerződés megszüntette a hárompilléres szerkezetet. A bel- és igazságügy teljesen integrált uniós szakpolitikai területté vált, amelyre szinte minden esetben a rendes jogalkotási eljárás alkalmazandó. Mindazonáltal a kül- és biztonságpolitika terén a Tanács továbbra is külön szabályok szerint jár el, amikor közös álláspontokat és közös fellépéseket fogad el vagy egyezményeket szövegez.
A régi rendszer szerinti trojkát új struktúra váltotta fel: az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének állandó elnöksége alatt a Külügyek Tanácsa immár szorosan együttműködik a Bizottsággal. Munkáját a Tanács főtitkársága, valamint az Európai Külügyi Szolgálat segíti.
Szervezet
A. Öéٱ
1. é豹ő
A Tanács minden egyes tagállam egy-egy miniszteri szintű képviselőjéből áll, „aki az általa képviselt tagállam kormánya nevében kötelezettséget vállalhat” (az EUSZ 16.cikkének (2)bekezdése).
2. öé
A Külügyek Tanácsa kivételével a Tanács elnöke azon tagállam képviselője, amely az Európai Unió soros elnökségét látja el: ez hathavonta változik, az egyhangúlag eljáró Tanács döntése szerinti sorrendben (az EUSZ 16.cikkének (9)bekezdése). A Tanács elnökségi feladatait a Külügyek Tanácsa formációjának kivételével a tagállamok előre meghatározott hármas csoportokban, 18 hónapon keresztül látják el oly módon, hogy az egyes csoportok rotációs rendszerben hat-hat hónapig látják el az elnöki tisztet.
Az elkövetkező öt év folyamán az elnökséget az alábbi sorrendben töltik be: Svédország és Spanyolország 2023-ban, Belgium és Magyarország 2024-ben, Lengyelország és Dánia 2025-ben, Ciprus és Írország 2026-ban, Litvánia és Görögország pedig 2027-ben. Az Európai Tanács felhatalmazással rendelkezik az elnökség sorrendjének megváltoztatására (az EUMSZ 236.cikkének b)pontja).
3. Előkészítő szervek
A tagállamok állandó képviselőiből álló bizottság készíti elő a Tanács munkáját, és elvégzi a Tanács által rábízott feladatokat (az EUMSZ 240.cikke). E bizottság (Coreper) elnöke az Általános Ügyek Tanácsának soros elnökségét ellátó tagállam egy képviselője. Ugyanakkor a közös kül- és biztonságpolitika terén a nemzetközi helyzet alakulását figyelemmel kísérő Politikai és Biztonsági Bizottság elnöki tisztét az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének egy képviselője látja el.
A Coreper hetente ülésezik, előkészíti a Tanács munkáját és koordinálja a Parlamenttel való együttdöntéssel kapcsolatos tevékenységeket. Két csoportra oszlik: a CoreperI-re, amely az állandó képviselők helyetteseiből áll, és amely a technikai jellegű területeken (például mezőgazdaság, foglalkoztatás, oktatás, környezet) készíti elő a munkát; és a CoreperII-re, amely mindenekelőtt a „nagypolitika” kérdéseivel foglalkozik (külpolitika, gazdasági és monetáris politika, igazságügy és belügyek). A Coreper előkészítő munkáját mintegy 10 bizottság és körülbelül 100 szakosodott munkacsoport segíti.
B. űöé
A Tanács az érintett területtől függően egyszerű többséggel, minősített többséggel vagy egyhangúlag határoz (1.2.3.).é (1.2.4.). Ha a Tanács jogalkotói minőségében jár el, ülései nyilvánosak (az EUSZ 16.cikkének (8)bekezdése). A Tanács főtitkárát a Tanács az EUMSZ 240.cikkével összhangban nevezi ki. A Tanács Brüsszelben, illetve az áprilisi, júniusi és októberi ülésszakban Luxembourgban ülésezik. A Tanácsban jelenleg tíz formáció van, amelyek közül három– az Általános Ügyek Tanácsa, a Külügyek Tanácsa és a Ҳ岹ái és Pénzügyi Tanács (az ECOFIN)– rendszeresen ülésezik.
1. Egyszerű többség
Az egyszerű többség azt jelenti, hogy a határozat elfogadottnak tekintendő, ha többen szavaznak mellette, mint ahányan ellene. A Tanács minden egyes tagja egy szavazattal rendelkezik. Az egyszerű többséghez a Tanács 14 tagjának támogató szavazata szükséges. A szerződés eltérő rendelkezésének hiányában (az EUMSZ 238.cikkének (1)bekezdése) az egyszerű többségre vonatkozó szabály alkalmazandó. Ez tehát az alapértelmezett döntéshozatali folyamat. A gyakorlatban azonban ez a határozatoknak csupán kis részére alkalmazandó: a Tanács belső szabályaira, a Tanács főtitkárságának szervezeti felépítésére, illetve a szerződésben előírt bizottságokra alkalmazandó szabályokra.
2. Minősített többség
a) Mechanizmus
A Tanács minősített többségi szabálya a Lisszaboni Szerződésben, az EUSZ 16.cikke (4)bekezdésének első albekezdésében található. E cikk értelmében a Tanács tagjai legalább 55%-ának és az Unió népességének legalább 65%-át képviselő tagjainak támogató szavazata szükséges. A gyakorlatban ez a 27 tagállamból legalább 15 tagállamot jelent. Azokban az esetekben, amikor a javaslat nem a Bizottságtól vagy a főképviselőtől érkezik, az úgynevezett megerősített minősített többség szabálya alkalmazandó, amelynek értelmében a Tanács igennel szavazó tagjainak előírt aránya 72% (és 27-ből legalább 20 tagállam), amely az Unió népességének legalább 65%-át is képviseli.
b) Alkalmazási kör
A Lisszaboni Szerződés kibővítette a minősített többséggel történő határozathozatal alkalmazási körét. 68 jogalap esetében vagy bevezették, vagy kiterjesztették a minősített többségi szavazást, az esetek többségében a rendes jogalkotási eljárás bevezetésével együtt (a szóban forgó területek közül korábban több is a harmadik pillér alá tartozott). Szintén minősített többség szükséges a Bizottság elnökének és tagjainak, a Számvevőszék, a Ҳ岹ái és Szociális Bizottság és a Régiók Európai Bizottsága tagjainak kinevezéséhez (1.2.3.é 1.2.4.).
3. Բúá
Բúá a szerződés értelmében csak néhány fontosabb területtel (adózás, szociális politika stb.) kapcsolatos határozatnál alkalmazandó. Ezeket a Lisszaboni Szerződés is megtartotta. Az EUSZ 48.cikkének (7)bekezdése valamennyi uniós politikára alkalmazandó általános áthidaló klauzulát ír elő, amely bizonyos feltételek mellett lehetővé teszi a szerződésekben eredetileg előírt jogalkotási eljárásoktól való eltérést. Következésképpen lehetővé teszi a Tanács számára, hogy bizonyos témaköröknél egyhangúság helyett minősített többségi szavazással járjon el: az áthidaló klauzulák lehetővé teszik a különleges jogalkotási eljárásról a rendes jogalkotási eljárásra, valamint az egyhangú szavazásról a minősített többségi szavazásra való áttérést. Az áthidaló klauzula azonban továbbra is csak akkor aktiválható, ha a Tanács vagy az Európai Tanács az erről szóló határozatot egyhangúlag fogadja el. Következésképpen ahhoz, hogy ezt a klauzulát aktiválni lehessen, valamennyi tagállamnak egyetértését kell adnia.
Juncker elnök bejelentette az áthidaló klauzulák átfogó felülvizsgálatát. Ennek eredményeként a Bizottság eddig négy közleményt tett közzé: (2018.ٱ), (2019.ᲹԳá), (2019.április), valamint (2019).
A Tanács általában akkor is törekszik az egyhangúságra, amikor az nem előírás. Ez a törekvés az 1966.évi „luxemburgi kompromisszumra” vezethető vissza, amely véget vetett a Franciaország és a többi tagállam között kialakult vitának, amikor Franciaország egyes határozatok tekintetében nem volt hajlandó egyhangúság helyett a minősített többségi szavazás alkalmazására. A kompromisszum szövege a következő: „[a]mennyiben a Bizottság javaslata alapján többségi szavazással meghozandó határozatok esetén egy vagy több partner igen fontos érdeke fűződik a döntéshez, a Tanács tagjai észszerű időn belül megkísérlik olyan megoldások kidolgozását, amelyeket a Tanács valamennyi tagja elfogadhat, tiszteletben tartva egyúttal kölcsönös érdekeiket és a Közösség érdekeit”.
Hasonló megoldásra 1994-ben is sor került. Az úgynevezett „ioánninai kompromisszum” a blokkoló kisebbséghez közel álló tagállamokat védte azáltal, hogy előírta, hogy amennyiben e tagállamok hangot adtak azon szándékuknak, hogy ellenezzék a Tanács minősített többséggel történő határozathozatalát, a Tanácsnak belátható időn belül minden tőle telhetőt meg kell tennie azért, hogy a tagállamok túlnyomó többsége számára elfogadható megoldást találjon.
Az EUSZ 48.cikke szerint az alapító szerződések megváltoztatásához egyhangúságra van szükség, amit a 27 tagállamból álló Unió reformjának egyik legfőbb akadályaként tartanak számon. Az egyhangúság követelményének megkerülése érdekében a tagállamok az uniós jogrenden kívüli nemzetközi megállapodásokat kötöttek. Erre első alkalommal az euróválság következtében került sor, amikor 2012-ben elfogadták és az , valamint 2014-ben az . A költségvetési paktum 14.cikkének (3)bekezdése szerint a paktum a hatálybalépésének napjától csak azokra a tagállamokra alkalmazandó, amelyek megerősítették azt. Mivel mindössze 12 euróövezeti ország általi ratifikációra volt szükség, hatálybalépésének feltételeként a tagállamok kisebbsége általi jóváhagyást írt elő.
Az Európa jövőjéről szóló konferencia és a Covid19-világjárvány összefüggésében a Parlament „nagyobb hatáskört” javasolt „az EU számára a határokon át terjedő egészségügyi veszélyek esetén” történő fellépés érdekében és felszólított az általános áthidaló klauzula életbe léptetésére „a döntéshozatali folyamat megkönnyítése érdekében minden olyan kérdésben, amely segíthet a jelenlegi egészségügyi válság kihívásainak kezelésében”. A a Parlament az EUSZ 48.cikkében meghatározott rendes felülvizsgálati eljárás keretében szerződésmódosításokra irányuló javaslatokat nyújtott be a Tanácsnak. A javasolt módosítások lehetővé tennék, hogy a Tanácsban a határozatokat egyhangúság helyett minősített többségi szavazással hozzák meg olyan releváns területeken, mint például a szankciók elfogadása, továbbá vészhelyzet esetén.
Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke 2022.május9-én megerősítette, hogy a Bizottság kész végrehajtani az egyhangú szavazás okozta patthelyzet kikerülésére irányuló, elfogadott polgári javaslatokat. A Bizottság szerint „most a legközvetlenebb utat kell követnünk, vagy a szerződésekben rejlő lehetőségek teljes körű kihasználásával, vagy ha kell, a szerződések módosításával”. A Parlament 2023.július11-én állásfoglalást fogadott el az uniós szerződésekben foglalt áthidaló klauzulák végrehajtásáról, amelyben javasolja az áthidaló klauzulák aktiválását egyes kiemelt szakpolitikai területeken, különösen a közös kül- és biztonságpolitika, az energiapolitika és a környezetvédelmi dimenzióval rendelkező adóügyi kérdések tekintetében.
2023decemberében a Bizottság elnöke , hogy kabinetje elkötelezett a szerződések reformja iránt. A Bizottság azonban 2024.március20-i enyhítette ezt az álláspontot, amikor kijelentette, hogy az EU irányítása „gyorsan javítható lenne a jelenlegi szerződések nyújtotta lehetőségek teljes körű kihasználásával is”, utalva a szerződések módosításának útjában álló, az egyhangúság követelményéből eredő akadályokra.
Eeva Pavy / Alexandru-George Moș